BemutatkozásÖsvény Film - Fábián Gábor

Ösvény Film, a kezdetek

Már többekben felmerült a kérdés, miért is Ösvény Film, miért nem Fábián "photography" vagy "pictures" stb. A logika lehet emellett szólna. Eladhatóbb, emészthetőbb, "trendibb" lenne és nagy valószínűséggel kevesebb kérdést vetne fel egy a fotóstúdióra nyilvánvalóan rámutató megfogalmazás.

Mikor 2006-2007-ben egy "nagy vállalkozásként" belevágtunk Az ösvény című filmünk forgatásába, még Gesta Műhely néven tettük ezt. Aztán, ahogy múlt az idő a kezdeti felállás megváltozott, voltak akik elköltöztek, voltak akik amúgy is nagyon messze éltek, így Az ösvény film stábja többé kevésbé szétszóródott. Az idő telt, mindenki ment a maga útján és ez így is volt rendjén. A kapcsolatok nagy része, még ha nem is napi szinten, de fennmaradt és úgy érzem, hogy a szereplők akár ma is egy közös produkcióért újra összeállnának. A Gesta Műhelyből egy kisebb létszámú csapat alakult Ösvény Film néven, folytatva a filmes, fotós és webes munkákat. Ilyen Ösvény Filmes produkció volt elsőként a 2008-ban forgatott Az elhagyott madár című kisjátékfilm és az azóta készült alkotások mindegyike.

Ma már fotós műteremmel, filmes eszközökkel, kameramozgató felszerelésekkel, egyre szélesedő referenciával rendelkezünk. Joggal érezhetjük úgy, hogy a név, az Ösvény Film már nem ebbe az irányba mutat. Mégis úgy éreztem és érzem ma is, hogy kitartok és hálából, tiszteletből, a gyökereink iránti folyamatos tenni akarásunk jelképeként ezt a nevet használjuk.

Az ösvény című film igazi sikere nem magában a filmes alkotásban, hanem az emberek összetartásában, tenni akarásában, egy közösség megszületésében és annak egy célért való összefogásában rejlett. Azóta sem éltem át ilyet. Hatása maradandó, élménye meghatározó az életemben. Köszönöm!


Folytatás

Ahogy fentebb írtam, részt vettem egy fiatal filmesekből álló közösség munkájában, több díjazott filmet írtam és rendeztem. Ismereteimet tanulmányaim során is igyekeztem elmélyíteni, kibővíteni. Egyik legsikeresebb filmes alkotásom Angyali vidéken címmel fődíjas lett a VII. Göcsej Filmfesztiválon. A film érdekessége, hogy sérült emberek világát egészen őszinte módon mutatja be. Hasonló témát dolgoz fel a többszörösen díjazott Egy napom ha véget ér című filmem is. Felkéréseknek eleget téve forgattam intézményismertető filmeket, dokumentum és portréfilmeket, videoklipeket, játékfilmeket, de elvégeztük rendezvények, koncertek több kamerás dokumentálását is. Ilyen visszatérő munka 2009 óta a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület évente megrendezésre kerülő országos és nemzetközi kulturális fesztiváljának filmes és fotós dokumentálása. Ebben a munkában saját professzionális technikai eszközök állnak rendelkezésemre: HD kamerák, állványok, kameramozgató eszközök (daru, kocsi), műterem, stúdió technika és utómunka állomás.


Mint fotográfus

A fotózás az egyik nagy szenvedélyem. Az évek során mind technikailag mind szakmailag sikerült megközelítenem azt a szintet, amit felállítottam magam számára. A legkedveltebb irányzat számomra a portréfotózás, hagyományos fekete-fehér fotográfiai alapokon. 2013 decemberében nyitottam meg saját fotós műtermemet Kőszegen, ahol sok szeretettel látok minden érdeklődőt.

Eddig két önálló fotókiállításom született meg, melyek sérült emberek fekete-fehér portréit mutatják be. Felkéréseknek eleget téve folyamatosan végzek fotós munkákat turisztikai kiadványokhoz, prospektusokhoz, honlapokhoz, valamint rendezvényekről, eseményekről is. Nagy örömömre szolgált, hogy a sérültek körében is tudtam alkalmazni fotós ismeretemet és szenvedélyemet. Hasonlóan a filmes továbbképzésekhez az MSMME szervezésében szociális szakemberek részére tartottam fotós továbbképzéseket. Ugyancsak a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület felkérésére évek óta tartok balatoni fotós alkotótáborokat, ahol 2013 nyarán nagy sikerrel próbáltuk ki a stúdiófotózást, mely interaktív jellegénél fogva a Fotósarok nevet kapta. Ennek a közös munkának eredményekén született meg 2014-ben a "Fényjátszók" című fotókiállítás.


Speciális filmes világ

2008-ban a zsirai Fogyatékosok Otthonában saját ötletem alapján, saját kidolgozásban és szervezésben sikerült elindítani, majd ebből kiindulva meghonosítani az ország számos pontján a filmezés sérültekre gyakorolt jótékony és egyre inkább kiszélesedő lehetőségeit. A kezdeti kérdésből megfogant gondolat a következő volt: vajon mi lesz abból, ha értelmi fogyatékos embereknek kamerát adunk a kezébe? Ahogy már említettem, én álmodtam meg és működtettem az Álmodtam egyet...® Zsirai Speciális Filmszemlét. Azóta több mint 10 országos filmes rendezvényt tudhatunk magunk mögött, melyeknek sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az összesített eredmények. 

A filmszemlét követően ugyancsak kezdeményezésemre létrehoztuk az „Itt és most” Zsirai Filmnapokat, mely műhelymunkával, a közös filmezés gyakorlatával segítette a fejlődésben a sérülteket és nem utolsósorban segítőiket. Ezen találkozóknak csodálatos közösségépítő hatása is volt. A rendezvényre az ország számos pontjáról érkeztek speciális filmesek és azok csoportjai, akik - évente mintegy 50-100 fő - együtt filmeztek, alkottak, barátkoztak és vettek részt kulturális programokon.

Hogy a sérült emberek körében még nagyobb méreteket ölthessen a filmezés, a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület rendezésében lehetőséget kaptam több filmes és fotós továbbképzés megtartására előbb Egerben, majd Mohácson és Zsirán. Halmy György filmrendező barátom, aki kezdetektől részt vett a filmes munkában, tudásával és empátiájával komoly szakmai és emberi segítséget nyújtott. Munkám során rengeteget filmezhettem értelmi fogyatékos emberekkel, megfigyelhettem egy speciális filmes módszer körvonalainak kirajzolódását, majd ezt kipróbálhattam, több ízben sikerrel.

Ami talán a legfontosabb számomra, részese lehettem, hogy a kezdeti elképzelésem, félszeg ötletem hatására az egész ország területén számos filmes közösség alakult ki, barátságok köttettek és olyan emberek ismerkedhettek meg egymással, élhették meg az alkotás örömét és az ezzel járó sikereket, akik semmilyen más eszközzel nem lettek volna erre képesek. Köszönöm a létezésnek, hogy ezt megadta!

Az általam kialakított módszerekkel számos művészeti sikert értek el a filmezés iránt érdeklődő alkotók. Megismerhették a film ötletének kibontását, a forgatókönyv kidolgozását, az előkészületi szervezői munkát, a terepmunka során a forgatások menetét és különös hangulatát, a film rendszerének kialakítását az utómunka során, majd megélhették a közönség előtti, vagy éppen egy moziban, televízióban történő vetítés felemelő érzését. Megtapasztalhatták azt a teljes folyamatot, mely türelemre, együtt gondolkozásra, előre tervezésre tanítja az alkotókat. Ezen alkotói folyamatok alatt mindvégig célt kaphattak életükbe.

A Zsirai Otthonban öt év alatt 11 filmes rendezvényt szerveztem kollégáimmal az intézmény vezetőjének támogatásával. Az összejöveteleken részt vett 105 intézmény és 463 fő. Ez idő alatt 135 filmes alkotás született, melyekkel a sérült alkotók 104 díjat szereztek. A rám bízott zsirai alkotók 11 fővel 22 filmet készítettek, ezekkel 23 díjat szereztek. Magam 2005 óta megközelítőleg 40 filmet készítettem, melyek több díjat, fődíjat szereztek az ország különböző filmes fesztiváljain.


Színjátszás

A filmezés mellett és erősen annak hatására a Zsirai Otthonban 2010-től egy egyszeri próbálkozásnak induló előadással, kezdeményezésemre kelt életre az Alternatív Képszínház, mely sérült szereplőivel komoly színházi sikereket ért el az ép színjátszók világában. Az első előadásunk Az elhagyott madár arany, majd az Örök visszatérés bronz minősítést kapott, de emellett a darabok több színházi díjat is szereztek.

Ennek a színpadi formának lehetősége többek között a sokféle művészeti elem egyesítésében rejlik. Megtalálhatóak benne a képzőművészeti és táncművészeti formák, a zene, a hagyományos színházi elemek és dramaturgia, valamint a filmek rendszeréhez hasonló sajátos szín és dimenzióváltások is. A rítusszerű színpadi mozgások, a térben elhelyezkedő letisztult geometriai formák és az ezt megtámogató emberi és állathangok, valamint az archaikus zenék és az erős, kontrasztos, olykor sejtelmes fények összhatásukban különleges élményt nyújtanak. Az így létrejövő felszültség egy egész világot megjelenítő, a belső tudatalattinkat is előhozó, szépséggel, harmóniával és különböző dimenziók megjelenítésével nem csupán a nézőkre gyakorol jótékony hatást, de a szereplőkben is pozitív folyamatokat indít el. Mélységek, félelem, szenvedély, önfeláldozás, megigazulás az emberi lét alaptételeiként és létünk mozgatórugóiként kortalanul jelennek meg a színpadon. Az Alternatív Képszínház történeteit mindig a legmélyebb és a legtisztább forrásból próbálja meríteni. Ez a forrás maga az ember és a benne rejlő Isten.

Minden esetben, mikor egy új előadás munkálatai elkezdődnek, egy ismeretlen területen kell ismerős helyzeteket teremteni, ehhez a legnagyobb segítséget a színpadi próbákon jelenlévő szereplők sokszor véletlen mozdulatai, gesztusai és sajátos karakterei adják. A kész színpadi mű ebből áll össze, így az alkotókkal együtt jön létre a színházi előadás. A létbe hívás, az életre keltés, vagy idegen szóval az animálás minden résztvevő élménye és saját sikere. A kísérletezés és a próbák lényege nem egy idegen szerep elsajátításában összpontosul, hanem a szereplő énjének rögzítésében, a szereplő karakterének szereppé alakításában. Így nem a szereplők idomulnak a darabhoz, hanem a darab a szereplőkhöz. A sérült alkotók érzik, hogy a nézőkből őszinte hatásokat váltanak ki, melyre sokkal inkább a pozitív döbbenet, mintsem a felszínes sajnálat a jellemző. Ez erősíti meg a szereplőkben a magukban érzett erő és szépség jelenlétét, amely vitathatatlanul pozitív hatással van személyiségükre és életükre. A 2010-2013 között működött képszínház számos országos bemutatót és színházi díjat, valamint minősítést tudhat magáénak.

Fábián Gábor

Kapcsolat

Műterem: Kőszeg, Chernel u. 12.
E-mail: fabian(kukac)osvenyfilm.com
Web: www.osvenyfilm.com
Esküvő: eskuvo.osvenyfilm.com
Facebook: facebook.com/osvenyfilm

Fábián Gábor Tel.:+3670-281-78-36